A 4. század végén Jeruzsálemben két mise volt: az első misét a főtemplomban tartották, innen vonultak a Kálvária-hegyi sziklához és ott volt a második mise. Rómában a 7. századtól ugyancsak két misét tartottak. Délben a pápa végezte az olajszentelési misét, amelyben nem volt igeliturgia, helyette a nyilvános bűnösök visszafogadása történt. A másik misét a római plébániatemplomban végezték. A 8. századtól már csak egy mise maradt a gyakorlatban, amelyen együtt ünnepelték a bűnösök visszafogadását, az olajok megszentelését és az utolsó vacsora emlékezetét.
A mostani gyakorlat XII. Pius nagyheti reformja (1956) óta ismét két szentmisét ír elő nagycsütörtökre: délelőtt az olajszentelési mise a püspöki székesegyházakban, este pedig mindenütt az Utolsó vacsora tiszteletére.
A zsidók a húsvéti lakomán az Egyiptomból való szabadulást ünnepelték. Jézus ezen a lakomán megújította a régi áldozatot: Jézus lett a mi húsvéti bárányunk. A bárány vére óvta meg a zsidó elsőszülötteket az öldöklő angyaltól. Krisztus vére áldozati vér, amely megszabadít a bűntől, a halál rabságából. Ez az Újszövetséget megpecsételő vérszerződés: az emberiség nevében Jézus Krisztus mutatta be az engesztelő áldozatot az Atyának.
Jézus itt az Utolsó Vacsorán elővételezte kereszthalálát: Jézus kezébe vette önmagát és megtörte, majd kiosztotta a tanítványoknak. Jézus meghalt, megtöretett mint a kenyér, hogy szétoszthassa önmagát. Testével és vérével új életre segíti az éhezőket.
Krisztus bennünk akar föltámadni.
A búzaszem halála kell az új terméshez. A te ó-emberednek meg kell halnia, hogy megújulhasson életed. Fogd össze múltad, tested minden ízét, és helyezd Krisztus kezébe. Áldozati ajándékod vidd az oltárra, mikor a ministráns a kenyeret és a bort a pap kezébe helyezi. Így válhatsz a pap kezében Krisztus titokzatos testévé, új emberré.
"Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre" - a templomokban, az utcán, a tereken és a munkapadon. Életed minden percében és mozdulatával az örök áldozat főpapjává lehetsz.
I. Az Eukarisztia szerzése
II. A lábmosás szertartása
Az utolsó vacsorára emlékezve történik a lábmosás szertartása. Ebben a jelképes cselekedetben Jézus szeretetének legnagyobb jelét adja. Az önmagát teljesen kiüresítő úr megmossa a szolgák lábát.
Spanyolországban a gall rítusú mozarab liturgiában már a 6. században megtaláljuk a lábmosás szertartását. A római rítus elterjedésének hatására eltűnt, de a monostorokban tovább élt, ahol gyakran végezték a lábmosás szolgálatát a vendégeken, szegényeken, betegeken és szerzetes-testvéreken. Rómában a 12. század óta szerepel.
III. Jézus elfogatása
Az utolsó vacsora után Jézust elfogták. Ettől kezdve az egyház nem mutat be szentmise áldozatot egészen a feltámadás liturgiájáig. Ennek az elfogatásnak és Jézusnak ruháitól való megfosztásának a szimbóluma az oltárfosztás, amikor az oltárt megfosztjuk a díszeitől és csendben, elbocsátás nélkül távozunk. Ezzel kezdetét veszi a passió, Jézus szenvedésére való emlékezés.
SzVU 79/1.4-5
Áhitattal
készülődjünk testvérek,
emlékére
ama titkos estének,
Hol a piros borbul Krisztus vére csordul
S
lesz a kenyér áldozata testének.
Mondá Jézus
az utolsó szent esten:
"Vérem e bor, ez a kenyér
én testem."
Hiszem, amit mondott, aki hisz, az boldog,
Hát
még aki lakomáját élveztem!
Áldozatul felajánlta szent testét,
Emlékére apostolok ezt tették,
Így akarta: tesszük, drága testét vesszük,
Neked, Uram, áldozatunk megtessék.
|
| ||||
| ||||