Húsvét Vigíliája

Pannonhalma, 2002

Szeretett Testvéreim!

Húsvét fénye és szívet melengető ereje palástként borít be minket ezen a még hideg márciusvégi éjszakán. A bennünket körülvevő világ egyébként is hideg, minden tekintetben az, de a feltámadott Úr közelében fény, világosság, biztonság, tűzmeleg vesz körül minket. Jó nekünk itt lennünk, ujjong szívünkben az ünnep, ha nem is fogalmazzuk meg szavakkal.

Az evangéliumokat olvasgatva gyakran megcsodálom a szent írók sajátos stílusát. Talán nem is csupán stílusról van itt szó, hanem valami lényeges többletről, amelyre eddig nem figyeltem. Számos alkalommal írják a Mesterről: Jézus tudta, Jézus tudta, hogy eljött az óra, Jézus tudta, mi lakik az ember szívében, Jézus tudta, hogy mit forgatnak elméjükben írástudók. Ugyanerről a Jézusról olvassuk azt is, hogy a körülötte lévő tanítványoknak - főként, amikor azok a jó érzetüktől ellágyultak, vagy Jézus népszerűségében maguk is sütkérezhettek - szinte mellbevágó, kijózanító módon szegezi nekik a kérdést: Megértettétek-e, amit cselekedtem? Értitek, hogy mit teszek veletek? Sokszor nagyon úgy tűnik a szövegekből, hogy Jézus fájó tapasztalata az, hogy a hozzá közelállók, a hozzá magukat közellévőknek sincs mélyebb tudása cselekvésének motívumairól. Ők sem értik, hogy Urunk mit és miért tesz.

Jézus nyomán, most, amikor háromnapos ünneplésünk a csúcsára ér, én is megkérdezlek Benneteket. Keresztények, Testvéreim: tudjátok-e, hogy mit teszünk, mit ünneplünk ezen a legszentebb éjszakán? Tudatosult-e bennetek, hogy Jézus sorsára vagyunk meghívva? Jézus sorsára, azaz arra, hogy vele meghaljunk és feltámadjunk vele. Meghaljunk a bűnnek, a régi embernek, hogy új emberként támadjunk fel.

A szentmise negyedik eukarisztikus imája összefoglalja húsvéti hitünket:

Úgy szeretted a világot Szentséges Atyánk, hogy amikor elérkezett az idők teljessége, Üdvözítőt küldtél nekünk: egyszülött Fiadat. Megtestesült a Szentlélek erejéből, született Szűz Máriától, és közöttünk élt: mindenben hasonlóvá lett hozzánk, a bűnt kivéve.

Örömhírt hozott: üdvösséget a szegényeknek, szabadulást a foglyoknak, vigasztalást a szomorkodóknak. Hogy pedig üdvözítő akaratodat teljesítse, halálra adta önmagát, majd feltámadásával legyőzte a halált, és újjáteremtette az életet. És hogy ezután mér ne önmagunknak, éljünk, hanem annak, aki értünk meghalt és feltámadt, elküldte tőled, Atyánk, a híveknek első ajándékul a Szentlelket, hogy befejezze Krisztus művét a világban, és mindent megszenteljen."

Mivel húsvéti hitünk foglalata ez a kánon imádság, ebből a mi életünkben annak a gyakorlatnak kell következnie, hogy Jézust követve, sorsában osztozva már nem élhetünk önmagunknak, és ezt tudatosan kell vállalnunk. A most megkeresztelendő fiatalnak is ezt kell vállalniok és nekünk, akik megújítjuk keresztségi fogadalmainkat, ugyanezt kell tennünk.

E legszentebb éjszaka Isten Fiában adott szeretetéről beszél. Ez a szeretet feltétel nélküli irányunkban, ahogy a tékozló fiú atyja is feltétel nélkül fogadja vissza fiát. De részünkről sem hiányozhat a készség, a ráhagyatkozás, sőt akarat, hogy Jézus sorstársai legyünk. Húsvét titka azoké, akik vállalják a jézusi sorsot, természetesen ki-ki a maga helyén, a maga hivatásában, de mindenképpen ugyanazon jézusi lelkületben.

Ezért a teremtés és újjáteremtés elbeszélése, ezért Ábrahám és a Mennyei Atya áldozatának felidézése, ezért a Törvény, a Próféták és az Evangélium. Mert mindazt, amit megírtak okulásunkra írták, hogy az Írásból példát, hitet és vigasztalást merítsünk a cselekvéshez, a Jézusban nekünk adott húsvéti élethez.

Ahogy a Mester mosta övéi lábát, nekünk is így kell egymásét, nem követelhetünk szolgálatot magunknak, hanem szolgálnunk kell. Ahogy Jézus gabonaszemként meghalt, hogy sokszoros termést hozzon, így kell nekünk is Krisztus gabonájaként termést hoznunk. Ahogy a só megízesíti az ételt, az élesztő megkeleszti a véka lisztet, ahogy a mécses fény a sötétben, úgy kell nekünk is a jézusi sorsot vállalva családunkban, környezetünkben ezt a küldetést vállalni.

Keresztségünk kötelez minket erre. A keresztség megvilágosodás a Szentlélekben.

Antony de Mello keleti bölcsességében így olvasom:
"Tanítvány: Mi a különbség tudás és megvilágosodás között?
Mester: Ha tudásod van, fáklyát használsz, hogy mutasd az utat. Amikor megvilágosodtál, te magad leszel a fáklya."

Keresztény Testvérem! 
Te magad légy a fáklya!